Kézilabda

Győzelemmel zárta a csoportkört a Győr

 Eredmény, női BL, 2. csoportkör, 6. forduló, 2. csoport:

Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC 25-26 (12-14)

A Győr gólszerzői: N. Mörk, Amorim 6-6, Tomori 4, Broch 3, Hársfalvi, Groot 2-2, Knedlikova, Görbicz, Bódi 1-1

 

A csoport rangadója tét nélküli volt, mivel a magyar csapat első és a norvégok második helye is biztos volt a kezdés előtt.

 

Remekül kezdtek a győriek, a kilencedik percben 7-3-ra vezettek, ezt követően azonban kilenc perc alatt csak egyszer voltak eredményesek, így Linn-Kristin Riegelhuth Koren vezérletével a hazaiak felzárkóztak, sőt a 18. percben fordítottak (9-8). A vendégek ezután átlendültek a holtponton, és a szünetben ismét jobban álltak két góllal (12-14).

 

A szünet utáni nyolc percben 6-1-es szériát produkált a magyar csapat, és úgy tűnt, eldöntötte a találkozót (13-20). A norvégok azonban nem adták fel, a győriek hibáit kihasználva ismét közelebb zárkóztak (18-20). A rendkívül hullámzó mérkőzés folytatásában újra elhúzott a Győr (19-24), a hajrá viszont szorosan alakult. Ambros Martín vezetőedző 2 perc 14 másodperccel a lefújás előtt időt kért, és mivel több gól már nem született, együttese egy góllal győzött (25-26).

 

 

A Larvik – és egyben a mezőny – legeredményesebb játékosa Riegelhuth Koren volt 11 találattal.

 

Az már a múlt hétvégén eldőlt, hogy a 2. csoportot megnyerő Győri Audi ETO KC a francia Metz csapatával játszik a budapesti négyes döntőbe jutásért, az pedig vasárnap délután derült ki, hogy a Ferencváros a címvédő román CSM Bucurestivel találkozik.

 

A csoport végeredménye: 1. Győri Audi ETO 17 pont, 2. Larvik 12, 3. CSM Bucuresti (román) 11, 4. Midtjylland (dán) 10, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 6, 6. Esbjerg (dán) 4

 

 

A negyeddöntő párosítása:

 

Metz-Győri Audi ETO KC

Midtjylland-Vardar Szkopje

CSM Bucuresti-Ferencváros

Buducnost Podgorica-Larvik